2011. január 30., vasárnap

Visszatérés Üvegfestés Földre... avagy Nyereménykiegészítés GK

   Igen - igen végre újra festésben, már nem is emkékszem mikor fogtam üvegfestéket és fogpiszkálót úgy a kezemben, hogy valami befejezettet alkottam, valamit ami tiszta elégedettséggel töltött el. Valamikor a várandósságom előtt volt talán ilyen utoljára, talán 3 éve, vagy több is...


   Persze nem vágtam bele rögtön a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának üvegre való átvitelébe, egy 2 éves mellett azért még nem álmodom hú de nagy lélegzetvételű dolgokról. Ezt a kis 4 darabos medál-kollekciót - melyet Megújulás-nak kereszteltem el - is kb. 3 nap alatt sikerült végérvényesen befejezni, de ez is teljes elégedettséggel és büszkeséggel tölt el most. Egy újabb kicsi lépés afelé, hogy megtaláljam korábbi önmagam.


   Na és hogy a sorsuk mi lesz, mit is keres ez a bejegyzés itt az Ízmorzsák blogon? Bizony a Gasztrokadét Játék 3 Nyeremény-csomagját egészíti majd ki egy-egy darab. A negyedik tulajdonosa pedig azthiszem egy kedves rendszeres olvasóm lesz, aki szintén sorsolás útján kerül majd kiválasztásra - de ennek részleteiről később!


A játék jan. 31-ig tart, bővebben olvashatsz róla: itt.
A Nyereményeket megtekintheted: itt.

Forró, krémes Nutella ital elcsigázott téli napokra

   Nem kertelek 2 dolog kombinációjából született meg ez a kis melengető Nutellás itóka, az egyik AzEszter Nutella játéka, melyet a Nutella febr. 25-i Világnapja alkalmából hirdetett, a másik pedig Martha Stewart forró rizses turmixa, amelybe teljesen véletlenül botlottam bele a netet böngészve a minap (jó elismerem azért ettől elég rendesen sikerült elrugaszkodni) - meg ne kérdezzétek hol volt, mert passzolom (forró tej + főtt rizs + méz + blender).


  A recept már-már túlságosan is egyszerű lesz, senki ne lepődjön meg! Persze ezek után azért méltán el is várhat egy próbát, vagy nem?

Hozzávalók (1 nagy, vagy 2 kisebb adaghoz):
  1,5 pohár tej (1 pohár = 2,5 dl)
  2 jó ek Nutella
  1-2 dkg fehér csokoládé
  1 ek rizsliszt
  némi fahéj a díszítéshez

Elkészítés:
   A tejet felmelegítjük (egyelőre nem kell forralni), beletesszük a Nutellát és a fehér csokoládét, melyet folyamatosan kevergetve beleolvasztunk. Ha ez megtörtént egy habverő segítségével hozzékeverjük a rizslisztet is, folyamatos keverés mellett felforraljuk és 1-2 percig, míg kissé besűrűsödik tovább főzzük.
   Csészékbe (bögrékbe) töltve, őrölt fahéjjal meghintve azonnal fogyasztjuk - azért vigyázzunk a szánkat ne égessük szét vele!

Egészségünkre!

TIPP: ha nem fogyasztjuk azonnal a tetején kis "hártya" képződhet, mely belekeverve elolvad, de tetszés szerint persze le is kanalazhatjuk róla.

Díjeső

   Mónika, a frissen indult Kreatív konyha szerzője és Gesztenye, a már korábban általam is ajánlott Bonbon mánia blog gazdája voltak ezúttal olyan kedvesek, hogy megajándékoztak egy, amúgy elsősorban kezdő blogolóknak ajánlott díjjal. Azthiszem határeset lennék etéren, hisz az első blogszülinapom még jóval arrébb lesz, mégis már annyi szép dolgot, új élményt, bontakozó barátságot zsebeltem be az irományaim kapcsán, hogy néha magam is elgondolkodom hogyan is lehetséges ez ennyi idő alatt és egyáltalán érdemes vagyok-e én erre...


A díjhoz tartozó instrukciók:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

A díjat továbbadnám:

Beastie -nek, akihez mindig jó benézni, ha az ember egy kicsit jobb kedélyre vágyik kiegészítve egy-két jó recepttel is.
Millye -nek, kedves barátnémnak, aki nemis olyan régen szeretett bele a tortakészítésbe, még emlékszem az első szárnypróbálgatásokra, azóta pedig már kész gyönyörűségeket készít.
és
Móni-nak, aki ugyan nem Gasztroblogger, de a blogját (és a lányát) imádjuk mi is és még sokan mások, amit az is bizonyít, hogy tőle érkezik a 3. legtöbb olvasó az Ízmorzsák-ra (2 Gasztrogyűjtőoldal után).

2011. január 29., szombat

Gasztrokadét játék utolsó figyelmeztetés és a NYEREMÉNYEK!

   Igazából tegnapra, vagyis most, hogy már elmúlt éjfél tegnapelőttre ígértem a Gasztrokadét játék nyereményei-nek leleplezését, de nem is a mi életünk lett volna, ha simán megy minden. Mindenesetre ideértem, sőt fényképeztem a 3 ajándék-kupac nagy részét, melyeket kiegészít még:
  • egy-egy festett üvegmedál (holnap meglátjátok, addigis a korábbi mázolmányimat megleshetitek: itt)
  • egy-egy csomag saját készítésű kurabiye, vagyis török keksz
  • egy-egy mennyei illatú mézes-olivás török szappan

1. csomag:

2. csomag:
3. csomag:

A sorsolás menete:
A sorsolás során minden beküldött étel nevét a beküldőjének nevével együtt egy-egy cédulára nyomtatunk. A cédulákat összekeverjük, majd kihúzzuk az első csomag tulajdonosát. Ezután - hogy a többi résztvevővel is korrektek legyünk - kiveszünk minden cédulát, amin még az ő neve szerepel és ezután húzzuk ki a 2. csomag tulajdonosát. Kivesszük az általa beküldött ételeket is, végül kihúzzuk a 3. szerencsés nyertest is.

Beküldési határidő: 2011. jan. 31.  24.00
A sorsolás időpontja: 2011. febr. 1.
A beérkezett jelenleg több, mint 65 nevezést megtekinthetitek: itt.
A játékról bővebben: itt.

A csomagok tartalma:

1. csomag:
- rózsa ízű Lokum (török édesség)
- rózsavíz
- Salep ital por - különleges forró ital (később részletes leírás érkezik)
- diós cukorsucuk (édesség)
- pisztáciás csokoládé
- kekszes habcukorpuffancs a gyerkőcöknek

2. csomag:
- Salep ital por - különleges forró ital (később részletes leírás érkezik)
- instant Asure - különleges török desszert (később részletes leírás érkezik)
- diós cukorsucuk (édesség)
- pisztáciás csokoládé
- kekszes habcukorpuffancs a gyerkőcöknek

3. csomag:
- instant Keskül - török tejes desszert (később részletes leírás érkezik)
- almatea
- diós cukorsucuk (édesség)
- pisztáciás csokoládé
- kekszes habcukorpuffancs a gyerkőcöknek

2011. január 28., péntek

Menemen, vagyis a török lecsó

   Mióta meg szerettem volna már mutatni nektek a mifajta lecsónkat, de valahogy mindig közbejött valami... Jó bevallom, általában csak a farkasétvágy miatt nem húzta ki szegény Menemen egészben a fotózásig. Ez az egyik étel, amit amúgy bevett szokás szerint férjecském készít el a megpakolt reggelizőasztal koronájaként, ezúttal azonban rám hárult ez a nemes feladat, így sikerült elcsennem a serpenyőt az éhes család elől pár kattintásra.


Hozzávalók:
  2 nagyobb fehér paprika (vagy eredetileg hosszú édes zöldpaprika)
  2 nagyobb, érett paradicsom
  1 kisebb fej hagyma
  1 gerezd fokhagyma
  2-3 ek olivaolaj
  1 tk vaj (elhagyható)
  2-3 tojás
  só, bors, pirospaprika, (kakukkfű)
  1 kk aprított petrezselyem (elhagyható)

Elkészítés:
   Egy serpenyőben oliva olajat hevítünk, a vajat beleolvasztjuk, a finomra vágott hagymát rádobjuk és rózsaszínre pirítjuk, majd az apróra vágott paprikával együtt 2-3 percig tovább dinszteljük.
   Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és a hámozott, egészen kis kockára vágott paradicsomot. Ízesítjük sóval, egy kis borssal, pirospaprikával és ízlés szerint esetleg némi kakukkfűvel. Felöntjük kb. fél dl vízzel (attól függően a paradicsomok mennyire voltak levesesek) és kb. 10 percig pároljuk.
   Ekkor mélyedéseket formálunk, amelyekbe beleütjük a tojásokat és addig sütjük közepesen erős lángon, míg a tojások fehérje megszilárdul (vigyázzunk le ne égjen!). Közben megszórhatjuk aprított petrezselyemmel.
   A tűzről lehúzzuk, frissen fogyasztjuk, méghozzá jó török szokás szerint mindenféle evőeszköz nélkül, kenyérfalatokkal kikanalazva!

Jó étvágyat!

TIPP: aki sültebben, ill. rántottaként jobban szereti a tojást az félsült állapotukban megfordíthatja őket, vagy 1-2 mozdulattal a zöldségekhez keverheti a tojásokat és hagyja így megsülni.

2011. január 27., csütörtök

ÖGYE - Gesztenyés zellerkrémleves + Ca, K és Fe

   Hatalmas dilemmába estem fejjel eme leves törökségét illetően... Megkapta végül a török címkét, hiszen a recept ihletője mégiscsak török weboldalról, a Yemek Sırları-ról származik és kizárólag kint is gyakran használt alapanyagból építkezik, annak ellenére, hogy én speciel eddig még életemben nem kóstoltam (bár kóstoltam volna!), ellenben a többi némiképp hasonszőrű mégis egészen más török levessel.


   Hogy miért szeretheted? Esetleg mert csupazöldséges, a gesztenyének köszönhetően tökéletesen krémes leves amellett, hogy tej-, tojás- és gluténmentes, valamint vegán, ha épp úgy tetszik. Folyékony vitamin utánpótlás a téli időszakra, melyet némi pattogtatott amaránt maggal további természetes ásványianyag tartalommal turbózhatunk fel igazán. Sűrűbbre főzve, gyengébb fűszerezéssel bébiételnek is kiváló (némileg székletfogó)!

   A természetes kálcium, kálium és vas tartalommal megáldott pattogtatott Amaránt magot keressétek a Herbária és Bioboltok polcain!


Hozzávalók:
  2 ek olivaolaj
  1 közepes fej hagyma felaprítva
  2 ek paradicsompüré
  25 dkg megtisztított, felkockázott zellergumó
  1 közepes méretű sárgarépa megtisztítva, felkarikázva
  15 szem fagyasztott vagy előfőzött gesztenye
  1 l csirkehús alaplé vagy zöldség alaplé vagy víz (csirkehúsleves v. zöldségleves kocka)
  1 kk pirospaprika
  só
  bors

  + pattogtatott amarántmag a tálaláshoz (elhagyható / az eredeti receptben nem szerepel!)

Elkészítés:
   A hagymát rózsaszínre pirítjuk az olajon, ráöntjük a paradicsompürét, 1-2-szer átforgatjuk, majd a zellert, a répát és a gesztenyét is hozzáadva további 5-6 percig dinszteljük gyakori keverés mellett. Hozzákeverjük a pirospaprikát. Felöntjük a folyadékkal, felforraljuk és a zöldségeket kb. 20-30 perc alatt puhára főzzük. A levest leturmixoljuk, forró vízzel hígíthatjuk, ha túl sűrűnek találjuk.
   Sóval, borssal ízesítjük, még egyet forralunk rajta és már tálalhatunk is.

Jó étvágyat!

TIPP: Tálaláskor szórjunk 1-1 tk-nyi pattogtatott amaránt magot a kimert leves tetejére, ill. nyugodtan bele is keverhetünk belőle az ételbe.

2011. január 25., kedd

Kényeztető Keleties Kardamomos - Kávés sütemény

   Azthiszem méltán várják el tőlem kimondatlanul is lassan minden összejövetelen, ahová bedugom az orrom, hogy valami keleties, törökös érdekességgel (is) rukkoljak elő, ezzel megörvendeztetve a távoli ízvilágba és kicsit az én konyhámba bepillantani vágyókat.


   A sors vezérelte egérklikkelő kezem, mikor - ebédötlet helyett - ráakadtam erre (ill. majdnem pont erre) a receptre a Linden Tea-n, mely éppen tökéletesnek írérkezett ahhoz, hogy Dolce Vita virtuális szülinapi buliján nehogy kiábrándítsam a nagyérdeműt kizárólag némi "köze sincs a profilomhoz" Kávésodós túrófánkkal. A bulin való részvétel feltétele valamilyen kávés étel ill. ital (receptjének) felmutatása, az egyik kedves vendég pedig egy csodás kávérittyentő masinériával lesz gazdagabb. Nem is kellett hát ennél több, kevertem-kavartam, sütöttem, fotóztam...


   Hát az illat és az íz... Tökéletes harmónia. Török kávé és úgy általában kávé rajongóknak kötelező! Készítsétek legkedvencebb pörkölt kávétokból és nem fogtok csalódni!
   Kedves, drága Dolce Vita neked pedig kívánok itt és most újra még nagyon sok sikeres és bőséges esztendőt maga mögött hagyó Blogszületésnapot!


Hozzávalók:
  2 pohár liszt (1 pohár = 2,5 dl)
  1 tk sütőpor
  1 tk szódabikarbóna
  1,5 ek nagyon finomra őrölt kávé (jelen esetben török kávé)
  1 tk őrölt kardamom
  1 pohár cukor
  fél pohár natúr joghurt
  fél pohár tej
  3 tojás
  fél pohár olaj

Elkészítés:
   A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
   A lisztet egy nagyobb keverőtálba szitáljuk, belekeverjük a sütőport, szóbabikarbónát, kávét és a kardamomot.
   Egy másik tálban habverő segítségével összekeverjük a cukrot a tojásokkal, majd hozzáadjuk a joghurtot, tejet és olajat is. Alaposan elkeverjük, ezután a lisztes keverékhez öntjük, mellyel elegyedésig keverjük.
   A tésztát sütőpapírral bélelt (vagy kiolajozott, kilisztezett) veknisütő tepsibe öntjük és kb. 45 perc alatt megsütjük. Végezzünk tűpróbát!
   Ezúttal (sarkán kilyukasztott zacskóba töltött) olvasztott fehér csokoládéval és kandírozott narancshéjjal díszítettem, de nyugodtan dekoráljátok ízlésetek szerint!

Jó étvágyat!

TIPP: A kardamom csodás fűszer, érdemes beszerezni, de ha és amíg nem sikerül használhattok helyette őrölt fahéjat. Az eredmény kellemes lesz, de természetesen nem ugyanaz!

2011. január 21., péntek

Lokma tatlısı - Szirupos török fánkocskák - VKF 40.

   Még mindig fánksütésben, igen. Ha egyszer belekezd az ember egyszerűen nem tudja abbahagyni. Egyébként is teljesen egyértelmű volt ugye bárki számára, hogy az ehavi Fánkos VKF-et (by Tücsökbogár) személy szerint én nem hagyhatom szirupos török fánkféleség nélkül. Az első választásom az egyik legegyszerűbb ilyesfélére, a Lokmára esett, meglátjuk lesz-e még idő, erő és mód a folytatásra a közeljövőben...


   Sikerült pár hagyományos fogást kihagynom a készítés közben, amik megkönnyíthették volna az életemet és még kellemesebbé tehették volna a desszertet (ami persze így sem volt utolsó) - mint azt utólag páromtól megtudtam. De nyudogjatok meg, nektek már az ezekkel bővített receptváltozatot fogom prezentálni.


Hozzávalók:
  2,5 pohár liszt (1 pohár = 2,5 dl)
  1 bő tk szárított élesztő
  1 pohár langyos víz (esetleg egy picit kevesebb)
  5 dkg olvasztott vaj (vagy margarin)
  1 tojás
  1 kk cukor
  1 csipet só

A sziruphoz:
  2,5 pohár cukor
  2 pohár víz
  negyed citrom leve

A díszítéshez (elhagyható):
  ízlés szerint némi finomra apírtott (darált) törökmogyoró, pisztácia, mandula

Elkészítés:
   A langyos (meleg) vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, pár perc alatt felfuttatjuk.
   Egy tálba szitáljuk a lisztet, összekeverjük a sóval, majd a közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük az élesztős vizet, a vajat és hozzáadjuk a tojást is. Jól összekeverjük, összegyúrjuk, majd kb. 45 percig letakarva meleg helyen pihentetjük.

   Közben a sziruphoz a vízben elkevert cukrot 3-5 percig forraljuk, ekkor hozzáadjuk a citromlevet és kb. fél perc újabb forralást követően elzárjuk alatta a tüzet, hűlni hagyjuk.

   Mélyebb falú serpenyőben olajat hevítünk, majd a megkelt tésztából egy-egy kisebb adagnyit tenyerünkbe veszünk, markunkat összeszorítjuk, ilyen módon hüvelyk- és mutató ujjaink között mogyorónyi labdacsokat préselünk ki, melyeket olajos vagy vizes kiskanállal beleszaggatunk a forró olajba. Szép világosbarnára sütjük a gömböket, majd az olajból kiemelve rögtön a langyos vagy hideg szirupba dobjuk őket.
   Ki hogyan kívánja: pár másodpercig, percekig (órákig) ázhatnak a golyócskák a szirupban (a tapasztalat mutatja majd mennyi idő kell, hogy szépen megszívják magukat az édes léből). Ezután kimerjük őket és akár frissen, akár később behűtve tálaljuk őket.
   Meginthetjük tetszőleges finomra aprított vagy darált maggal, vagy esetleg kókuszreszelékkel.

Jó étvágyat!

2011. január 19., szerda

Gasztrokadét játék - Emlékeztető!

   Ne feledkezzetek meg a hónap elején hirdetett GASZTROKADÉT JÁTÉKról! A részletekért klikk: ide. Ha tervezted, hogy kipróbálod valamelyik receptet innen a blogról, akkor most itt a megfelelő alkalom a cselekvésre! Süss, főzz, fotózz és nyerj! A képek minősége, a szakács tapasztaltsága ezúttal nem számít!

   Egy-egy elkészített és lefényképezett étel egy-egy nevezés és ezzel egy-egy plusz esély az ajándékcsomagra (vagy a 2 kisebb meglepicsomagra), melyet február 1-én fogunk kisorsolni a fotókat beküldők között!
   Jelenleg már több, mint 40 kép érkezett egy halomnyi pozitív visszajelzés kíséretében, melyeket nagyon szépen köszönünk ezúton is! (A képek legnagyobb részét megtekinthetitek: itt.)

   VIGYÁZZ, KÉSZ, FAKANÁL!

 
FIGYELEM: A játék egyszerre 2 blogon is folyik, itt nálam és Strawberry-nél! Tessék hát most itt is, ott is mazsolázni és kotyvasztani valami izgalmasat a családnak! Értelemszerűen a Strawberry-től készített ételek fotóit neki, a tőlem készítettekét pedig nekem küldjétek!

Én már neveztem is ezekkel a fennséges bagelekkel!

2011. január 18., kedd

Kávésodó bűvölő - Dolce Vita köszöntő Túrófánk

   Akkor most bevallom a bevallanivalót, hogy immáron nem is olyan piciny (14 és fél kilós 2 éves) kisfiam Dolce Vita születésnapjának köszönhetően túlesett az igazán kávés íz felfedezésén is. Most mit mondjak... szerette... nagyon... Azthiszem a jövő egyik kíméletlen kávé (és török vérvonalának köszönhetően természetesen tea) fogyasztóját sikerült pályafutásán felelőtlenül egy csodásan lágy, krémes, tejes kávéöntet kíséretében útjára indítanom.


   Drága Dolce Vita köszönjük az élményt, az új tapasztalatot (reméljük nem fogunk a jövőben gyakorta téged emlegetni, mint a minket kávéval megrontó perszónát), a rengeteg fantasztikus receptet és ihletadó képet! Kívánunk neked kiskuktámmal együtt Nagyon Boldog 4. Születésnapot valamint sikeres és bőséges még sokszorennyit és -ilyet a jövőre!


   Kedves olvasóim nektek pedig ajánlom szíves figyelmetekbe mind a már kellőképpen pozitívan beharangozott kávésodót, melyet használjatok kedvetek szerint bármilyen más süteményhez is (pl. Golyóvárak itt nálam), mind pedig a fantasztikus puha kis túrófánkocskákat. A recepthez direkt krémes tehéntúrót használtam, hogy bővítsem a cybertérben fellelhető felhasználhatósági repertoárját, de ti nyugodtan helyettesítsétek 2:1 arányban túró és sűrűbb joghurt (vagy tejföl) keverékével, ha úgy tetszik.


Hozzávalók (kb. 50-60 db kis fánkhoz):
  30 dkg liszt
  50 dkg krémes tehéntúró
  1 csapott tk szódabikarbóna
  3 tojás
  1 csomag vaníliás cukor
  csipetnyi só
  1 dl cukor
  olaj a sütéshez

A kávésodóhoz:
  fél pohár tejszín (1 pohár = 2,5 dl)
  1 pohár tej
  2 ek cukor
  2 tk vaníliás cukor
  2 ek keményítő
  fél pohár főzött kávé (vagy fél pohár víz + 2 tk instant kávé)

Elkészítés:
   A fánkok hozzávalóit határozott mozdulatokkal összekeverjük, majd a tésztából jól megpakolt teáskanálnyi adagokat szaggatunk a forró olajba (kb. 2 ujjnyi mélységű olajjal már szépen működni fog a dolog).
   A fánkokat, akik a művelet közben önálló életre kelnek és elkezdenek maguktól is forgolódni (de azért néha nem árt megpiszkálni őket) szép világosbarnára sütjük majd nedvszívó papírral fedett tálcára szedjük ügyelve, hogy a kész fánkocskák egymást agyon ne nyomják (vagyis megőrizzék kecsesen gömbölyded formájukat).
   A műveletet értelemszerűen a tészta elfogytáig ismételjük.

   A sodóhoz a tejjel elkeverjük a keményítőt majd a többi hozzávalót is az edénybe öntve/adva folyamatos kevergetés mellett felforraljuk és 1-2 percig hevítjük, mialatt a szósz szépen besűrűsödik. Tálaljuk forrón a fánkokat nyakonöntve, vagy hidegen, ez esetben gyakran keverjük át a szószt míg szobahőmérsékletre nem hűl, hogy a "bőrösödését" elkerüljük. Melegen egy  finom kis latte-ra emlékeztet krémes állagban, hidegen pedig letagadhatatlanul frappe vonásokat hordoz.

Jó étvágyat! Tunkoljatok velünk!


Az ihletadó Ricottafánk receptért köszönet Petrának!

2011. január 14., péntek

ÖGYE - Zeytinyağlı pırasa - Olivás póréragu különösen (de nem csak) vegáknak!

   A Húsos Póréragu nagy sikerére tekintettel (nem beszélve arról, hogy mostanában többen is kértek vegán recepteket - is - tőlem) jöjjön most a másik nagy kedvenc - húsevők se hagyják ki! - az Olivás Póréragu. Hidegen, melegen, előételnek és főételnek... én csak ajánlani tudom! És vegán, és igen, végre megint valami igazán török és számításaim szerint enyhén lúgosít, ami külön dícséretes!


Hozzávalók (főétkezésként plusz köret nélkül 3 főre):
  50 dkg póréhagyma
  1 fej hagyma
  1 fehér vagy méginkább piros kápia paprika
  1-2 szál sárgarépa
  1 kk cukor
  kb. 1 tk só
  4 ek paradicsompüré
  2 ek frissen facsart citromlé
  2 ek rizs (elhagyható)
  fél dl olivaolaj

Elkészítés:
   A felforrósított olajban üvegesre pirítjuk a hagymát, rászórjuk a cukrot és a sót, hozzáadjuk a kockára vágott paprikát és a vékony karikákra vágott répát, majd 2-3 perc keverés után a paradicsomszószt is belekeverjük.
   1-2 perc párolás után jöhet bele a megtisztított, vastag karikára szelt póré és a megmosott rizs is. Felöltjük annyi vízzel, hogy majdnem ellepje (kb. 1,5 pohár - 1 pohár = 2,5 dl), óvatosan átkeverjük, majd fedő alatt mérsékelt lángon kb. 20 perc alatt készre főzzük a ragut. Közben egyszer-kétszer óvatosan átkeverhetjük, utánsózhatjuk, ha szükséges.
   Végül a tüzet elzárjuk és vigyázva, hogy ne törjük nagyon össze a pórét, hozzákeverjük a citromlevet, majd még melegen, vagy hidegen tálaljuk.

Jó étvágyat!

TIPP: Ha külön szeretnénk hozzá köretet készíteni egyszerűen hagyjuk ki a rizst, illetve használjunk kevesebb, csak kb. 1 pohárnyi vizet a felöntésnél! Kínálhatjuk előételként kisebb adagban, hidegen vagy főételként egyaránt.

2011. január 13., csütörtök

ÖGYE - VKF 40. - KK - Falatnyi csokikalapos Eclair gömbök

    ÖGYE - ahogy tőlem már megszokhattátok: Ötletes, Gyors és Egyszerű. Ezúttal hozzáteszem ráadásul a fánkok, akár csokikalapostól, akár anélkül előre elkészíthetőek és vendégérkezéskor ultragyorsan betölthetőek - több se kell!


   VKF 40. - vagyis küldeném szeretettel a Vigyázz Kész Főzz! TücsökBogár által meghirdetett 40. Fánkforgató fordulójára!
   KK - azaz egyben fogadjátok szeretettel a Doki (Csak a Puffin...) által kiötölt Könyves Kedd mozgalom részemről első receptjét a "Mit Főzzünk?" című könyvből reprezentálva!


Hozzávalók (40 db kis gömbhöz):
  1 pohár víz (1 pohár = 2,5 dl)
  fél pohár vaj vagy margarin
  fél kk só
  1 ek cukor
  1 pohár finomliszt
  4 tojás (+1 a lekenéshez)

Plusz:
  10 dkg (1 tábla) étcsokoládé (vagy tej- vagy fehér csokoládé)
  2 ek kókuszreszelék
  tejszínhab (legeslegegyszerűbb habsprét használni, ha az idő sürget) a töltéshez, vagy tetszőleget krém, puding

Elkészítés:
   A vizet, a vajjal, sóval és cukorral felforraljuk, majd félrehúzzuk a tűzről és a lisztet alaposan beledolgozzunk. Mikor összeállt a massza visszatesszük a tűzre és folyamatos keverés mellett 1-2 percig szárítjuk.
   Ekkor a tüzet elzárjuk és tésztát tálba öntjük, 5 percig hűlni hagyjuk majd a 4 tojást EGYESÉVEL! beledolgozzuk. Az eclair-készítésben ez az egyetlen nehezebb feladat, mert a tésztának először sosem igazán akaródzik felvenni a tojást, de erős győzködésre, nyomkodásra, keverésre mindig megadja magát. Nagyon fontos, hogy egyszerre csak egy tojást adjunk hozzá, azt dolgozzuk a tésztába, különben esélytelen a művelet!
   Nyomózsákból (közepes hullámos csővel) vagy egyszerűen sarka kivágott zacskóból, nyomjunk 2,5-3 cm-es "gömböket" (csigákat) egy sütőpapírral fedett vagy kivajazott tepsibe.
   Enyhén kenjük meg a halmokat felvert tojással (szinte csak rájuk csepegtetjük).
   Előmelegített 200 fokos sütőben 25 perc alatt szép kis gömbökké sülnek.
   Miután teljesen kihűltek az aljukon lyukat vájunk (vagy az oldalukon, tetejükön, kinek hogy tetszik, de később  figyelmeztessük vendégeinket merről várható a krém kifolyása!) és tetszőleges krémet, tejszínhabot töltünk beléjük. Én egyszerűen a habspré csövét használtam most a művelethez, ez egyszerűen átszúrta és csak nyomnom kellett a "gombot".
   A fánkok tetejét olvasztott csokoládéba mártjuk, megszórjuk kókuszreszelékkel és már kínálhatjuk is!

Jó étvágyat!

TIPP: Az üres fánkokat pár nappal előre is elkészíthetjük, és akár csokival bevonva is tárolhatjuk, hogy ezzel időt és energiát spóroljunk magunknak egy esetleges vendégtámadás esetére!

2011. január 7., péntek

Kényeztető téli zabpelyhes Gofri-reggeli

   Elhatároztam, hogy kicsit változatosabbá teszem a közös családi reggeliket, persze közben továbbra is próbálom kerülni a zsiradékban tocsogó, koleszteringazdag ételeket. Valahogy nekem nehezemre esik egyszerre 2 tojásnál többet egy azon ételbe beletuszkolni, ennyi. Ez az én dilim (nem több) amellett, hogy orvosi indokunk is akad azért a dologra.


   Történt ma reggel, hogy az igényeinknek megfelelő Waffle recept után keresgéltem és rá is akadtam egy ígéretes irományra, melyet kicsit hűtőtartalomhoz és korábbi tapasztalatokhoz igazítottam, és melynek eredményeként büszkén prezentálhatok most nektek egy igazán finom, bátran állítom, hogy egészséges és teljes értékű téli Gofri-reggeli variációt.


Hozzávalók (14 db négyszögletes gofrihoz):
  1 pohár forró víz (1 pohár = 2,5 dl)
  3/4 pohár zabpehely
  1 és 1/4 pohár liszt
  1,5 tk sütőpor
  fél tk szódabikarbóna
  fél tk só
  2-3 ek barnacukor (vagy kristálycukor)
  fél csomag vaníliás cukor
  1/4 pohár olaj (vagy olvasztott vaj)
  1 tojás
  1 tojás fehérje
  1 pohár natúr joghurt (vagy író)
  3-4 ek tej (vagy joghurt, író, víz)

A tetejére:
  méz
  almakockák
  banánszeletek
  némi mézes puffasztott gabona (rizs, búza, stb.)
  némi tört törökmogyoró (vagy mandula, aprított dió)

Elkészítés:
   A gofrisütőt enyhén kiolajozzuk, bekapcsoljuk (jól jön ilyenkor az olajspré, de nem létszükséglet).
   A zabpelyhet aprítógépben vagy kávédarálóban durvára aprítjuk (egészben is használható!), majd leforrázzuk a vízzel. Kb. 3 percre félretesszük, hagyjuk dagadni.
   Közben a lisztet összekeverjük a sütőporral, szódabikarbónával, sóval és a kétféle cukorral. Hozzáadjuk a zabpelyhet, majd a többi hozzávalót is és csak éppen addig keverjük míg egyforma állagú tésztát kapunk.
   A tésztát a gofrisütő tálcájába kanalazzuk (esetemben 2-2 bő ek-nyit a négyszögletes gofrikhoz) és a gofrikat szép barnára sütjük.
   Meghintjük alma és banándarabokkal, ha úgy tetszik meglocsoljuk egy kis mézzel (vagy juharsziruppal), megszórjuk puffasztott gabonával és olajos magokkal, majd még frissen tálaljuk és fogyasztjuk.

Jó étvágyat!

TIPP: az első sütésnél inkább használjunk kevesebb tésztát, nehogy a sütő résein kiszivárogjon a felesleg, majd la úgy látjuk a későbbiekben növeljük a mennyiséget!

2011. január 5., szerda

ÖGYE - Puffasztott gabonás Csokifalatok

   Erősen megfordult a fejemben, hogy ez a kis Party Bon-bon kezdemény (a legeslegelső csokipróbálkozásom) nem lévén elég tökéletes és fotogén inkább ne kerüljön fel ide a blogra, de miután a történet hihetetlenül egyszerű és olyannyira finom, hogy ilyen sebességgel nálunk csoki még az életben nem fogyott (pedig van tapasztalatunk a csokieltűntetés témakörében) úgy döntöttem mégiscsak itt a helye.
   Bon-bon forma NÉLKÜL is készíthető, sőt!


Egyszerűsített megoldás (forma használata nélkül!):

Hozzávalók:
  1 tábla - 10 dkg - csokoládé (tetszés szerint tej, fehér vagy ét)
  1,5 dl natúr vagy mézes puffasztott gabona (rizs, búza, tönkölybúza, stb.)
  2 ek színes tortadara

Elkészítés:
   A csokoládét mikróban vagy vízgőz felett olvasszuk meg (közben is párszor keverjük át). Vigyázzunk, hogy a csokoládé ne hevüljön túl, mert az állaga "túróssá" változhat - különösen a fehér csokoládé hajlamos erre.
   Keverjük az olvasztott csokihoz a gabonát, majd sütőpapírral vagy alufóliával fedett tálcára (tányérra) teáskanálnyi adagokat rendezzünk belőle. Tetejüket hintsük meg a tortadarával, majd adjunk nekik 20 percet a hűtőben, hogy szépen megszilárduljanak!

Az én megoldásom:

Hozzávalók (kb. 15 db bon-bon-hoz):
  8 dkg tejcsokoládé
  5 dkg fehér csokoládé
  1 dl mézes puffasztott tönkölybúza
  1-2 ek színes tortadara

Elkészítés:
   A tejcsokoládét mikróban megolvasztjuk, hozzákeverjük a gabonát.
   A bon-bon forma egyes poharaiba némi tortadarát szórunk, majd 1-1 teáskanálnyi csokit kanalazunk rájuk.
   A fehér csokoládét is megolvasztjuk (óvatosan, nehogy túlhevüljön, a fehér csoki max. 45 fokon életképes), majd belőle 1-1 kávéskanálnyival fedjük a bon-bonokat, nagyjából elsimítjuk és 20 percre hűtőbe tesszük. Ezután szépen kifordítgatjuk a csokifalatokat a formából és tádáááám .... már el is fogyott ....

TIPP: Azoknak, akik szeretnék jobban belevetni magukat a Bon-bon készítés rejtelmeibe két spéci blogoldal:

2011. január 4., kedd

99+1 = 2011

   Íme a 2011-es év már meg is hozta a várva várt 100. regisztrált olvasót is, akit szívbőljövő üdvözlettel köszöntenék itt a blogon ismét, hiszen mélyentisztelt bloggertársamról, a rajongásra méltóan komolytalanul komoly Trendo-ról van szó, aki az egyik első kommentáló is volt itt nálam még a hamvas blogkezdet idején!
   Kedves olvasóim, aki még eddig nem tette térjen be hát hozzá most, ha ízlésesen tálalt fogyasztásra kész olvasnivalóra vágyik! http://trendoblog.blogspot.com/
 
    Kedves Trendo ezentúl is mindig szívesen látlak Téged itt a virtuális térben és személyesen is egy kis török teázós hízlalós beszélgetésre, ha egyszer véletlenül erre mifelénk járnál (Vecsés)!

2011. január 2., vasárnap

Évváltó szösszenet!

2010:      99 bejegyzés - 99 rendszeres olvasó (A Korán szerint Allahnak éppen 99 neve-jellemzője van)!     Köszönöm szépen!!! 
2011:      Kééérlek váltsd be a hozzád fűzött reményeinket! Bízom benned és már most hálás vagyok neked, amiért az előző évnek véget vetettél!

Minden Kedves Olvasómnak Családostól Nagyon-Nagyon Boldog, Szerencsés, Gazdag Új Esztendőt Kívánok!


GASZTROKADÉT játék és BUÉK!

   Új Év köszöntéseképp elindítanám itt és most a legeslegelső, és reményeim szerint korántsem utolsó GASZTROKADÉT megmozdulást, melynek végén a résztvevők között kisorsolunk egy igazi Ízmorzsák Mindentbele ajándékcsomagot plusz 1-2 meglepetésajándékot. - A nyereményekről bővebben később!

A részvétel feltételei:
A játékban BÁRKI részt vesz, aki:
   Elkészíti az http://izmorzsak.blogspot.com/ oldalon található ételek bármelyikét az itt található recept alapján! A (felismerhető) eredményt lefotózza (a fotó minősége nem számít) és feltölti az Ízmorzsák Facebook oldalának Üzenőfalára VAGY elküldi e-mail-ben az edina.tekten(kukac)yahoo.com címre - az ide küldött képeket én fogom közzé tenni szintén a Facebook oldalon!

   Egy-egy étel számít egy-egy nevezésnek, tehát egy személy több fotót is feltölthet/beküldhet (különböző ételekről) és ezzel nagyobb esélyre tehet szert!

A fényképeket mostantól 2011 jan. 31-én 24.00-ig várjuk! Sorsolás: 2011 febr. 1-én!

Gasztrobloggerek figyelmébe:
   Kedves Gasztroblogger-társaim, amellett, hogy szívesen látlak titeket is természetesen a játék résztvevőiként, külön megtisztelnétek vele, ha a játékot (akár a Logóval együtt), amennyiben tetszik továbbvinnétek saját blogotokra és ezzel is népszerűsítenétek receptjeiteket bármikor a jövőben! Ez esetben ha visszajeleztek róla, nagyon szívesen felhívom a nálatok induló játékra is kedves olvasóim figyelmét!